Mindennapi Lujzámat, ó add meg nekem ma!

Kultúrált trógerség, panelfájdalmak, "kurvagalamb"

a nagy csállendzs bukta

2018. június 13. 19:14 - Megint Lujza

Hogy is nevezzelek?

Bukónak. Pedig benne voltam, megcsinálom. Mi az már, hogy a harminc napos jóga kihívást megcsináltam hatszor majdnem egy év alatt, de megcsináltam, erre írni nem megy.

Igaz, közben nem forr fel a testem és nem káromkodok a youtube videót fél szemmel sandítva, hogy nem bírok még egy levegővételig a fejemen állni. Az a kurva savászana a kedvencem, ott mindenki békén hagy.

Voltak kajalandjaim, talán ezért is volt ez a kis szünet. Ezt pedig szószerint, jézusom, életem esszenciája volt a szombat este. Nem akarok szingli történetekkel hozakodni elő, de csak levadászott engem egy budai díszpéldány, bordó pólóban, amit később összefogkrémeztem neki. Rohadt Scooter afterparty, egyáltalán mit kerestem ott BTK-snak öltözve, fogalmam sincs. Csak nem akartam otthon ülni, meg meleg volt, jól esett egy vice rozéból. De abból legalább hat.

Jó szövege volt na, amikor a horoszkópját kérdeztem, letette a piáját és szó nélkül tovább állt. Én lemerevedtem. Egy perc múlva persz jött röhögve, de hozzátette, ekkora faszsággal még egyszer nem jöjjek neki. Szóval a lovag, persze viszkizik, öcsém, mit gondoltál, hajnal négyig volt vonzó, aztán majdnem elestünk a biciklimmel, tönkretette a bandázsát is, szerintem ez a srác nem tudott biciklizni. Hajnal négyre olyan részegre itta magát, hogy átalakult kockahasmutogató hülyegyerekké, aki hangosan hangoztatta, hogy lakása van, focizik, és ötévente updateli a facebook profil képét, mert hogy férfi ne fényképezze magát. Sétáltunk felém, magamban mondtam, ez Lujza, ez most egy kibaszott nagy hiba lesz, tiszta főnyeremény, majdnem fel is szálltam a biciklire, amit a kezéből akartam kitépni, de oldalra nézek, végül is, szép bőre van, kedves a tekintete, szex meg elég régen volt, nem férjet kerestem a kilencvenes évek rave partiján. Ő pedig az elejétől nyílt lapokkal játszott és feltette a kérdést. A kisördög és az angyal hatalmas csatát vívott bennem, miközben Darude Sandstormja zuhogott a hangszórókból. Elgyengültem na.

Érdekes módon reggelre egészen kijózanodott és visszaváltott egy ugyanolyan burzsuj, ámde legalább kommunikáló, önirónikus, buborékban élő ficsúrrá, aki azért szívesen időzött nálam. Nevetett a vicceimen, én is az övén. Nem kényszerből. Nevetve olvasta fel nekem haverja üzeneteit, hogy na mi van, tesó, eddig maradsz a csajnál, na, az már hosszútávú kapcsolat. Én csak horkantam kicsit, néha hozzábújtam. Ilyen vasárnapi semmiség döglés volt, amiben szintén nem volt részem. Meg se kellett erőltetnem magam, maradéktalanul elégedett voltam, nem ostoroztam magam, hogy bassza meg csinálni kellene valamit, kint süt a nap. Na jó, egy túrát mondtam vissza. Utolsó percben. Na jó, kicsit ostoroztam magam.

Sosem volt még egy éjszakás kalandom. Alapvetően az van, hogy én egyiket sem annak szánom, de mégis így alakul. Kicsit aztán összetörök, ha mégsem hív, de igazából, a, én sem hívom őt, b, én sem hívnám magam. Elfelejtettem a vezetéknevét, mert hadarta (mondjuk. háromszor). Amikor elment, kicsit rámköszöntött az a kis lyuk, ami olyan szívesen invitál magába: a szégyenérzet bugyra. Nevetséges indokok miatt éreztem szégyent, mint amikor kislánykoromban maszturbálás(kezdemény)en kaphatott anyukám, vagy, amikor átállítottam minden faliórát mamámnál. Én nem vagyok jó kislány. De közben meg normális vagyok. De inkább egyik sem.

Nem tudom. Amit biztosan tudok, hogy tegnap már meg kellett volna jönnie. Eddigi életemben sosem késett. A testem lángol, bunkó vagyok, enervált és kialvatlan.

Igen, gyötörnek a világvége gondolatok. Egy, hogy fogalmam sincs, ki volt ez a fiú, kettő, hogy ez most mégis hogyan jött össze. Mert a nagy számok törvénye alapján nem. Sehogyan sem. Vagy csak ki vagyok merülve, a sok stressz, majd megjön. Fáj a derekam. Meg fog keresni a gyámügy. Mi lesz a gyerek neve? Ha az egyik legjobb barátom örökbefogadná de aztán mégis találkoznék viszont ezzel a kis mügeszemű Fittipaldival, majd hazudok? Vagy csak elrohanok? Megmondom a gyerekemnek az igazságot? Megfosztom vagy megkímélem? Hol lakunk majd? Hogy fogok én gondoskodni egy másik, pici lényről? Miért akart ő ennyire jönni?

A legfrusztálóbb az aggodalmon kívül, hogy a nem cigizés és nem ivás. Tegnap megittam még egy fröccsöt, az volt a határidő, szinte elhittem, hogy megjön. Nem jött a várva várt vérnéni, pedig félóránként surrantam ki a vécére, reménykedve kémlelve a bugyimat. Drámaian elszívtam egy cigit. Aznap a hatodikat, kiolvastam a Híd a Kwai folyónt. Ma már csak egyet szívtam, mert nagyon ideges voltam, főleg a turiban hozzám érő emberek miatt. Cikket olvastam a dohányzásról terhesség alatt. Halkan lépdeltem az emberek között és megpróbáltam nem arra gondolni, hogy bassza meg, ilyen nincs. A nemivásomat és nemcigizésemet egyetlen hónap leforgása alatt mindenki észre fogja venni. Mindenki. Már most keresem a megnyerő kifogást. Már ma is csak az éltetett, hogy leküldök egy zacskó nachost és megnézem a Szogálólány meséje új részét.

Nem, nem veszek tesztet nyuszikáim. Még két nap reménykedés, éves meeting van a melóban, nem akarok 50 ember előtt összerogyni a vécéből kijövet egy műanyagpohárral a kezemben. A jelenlegi kétségemben még van egy kis harc és nosztalgia a régi életem iránt.

Ezt leírhattam volna stílusosabban is, és persze több előre beidőzített posztban, de sajnos a lelkiállapotom ezt most nem teszi lehetővé, mert szarok én a klasszik nézet sémára, írnom kell mert megöl az ideg. Írnom kell, mert lehet, hogy hátralévő életemben nem győzők majd eleget bocsánatot kérni. Szégyellni magam. Megint. Újra és újra.

Szólj hozzá!

És tényleg

2018. június 09. 19:45 - Megint Lujza

5 tojást eszik minden reggel és ezt az öt tojást akkurátusan szombat hajnalban veri a pulthoz.

Ma drágalátos régi barátaimmal találkoztunk, de három gyerekkel többen voltunk. Én a gyerekekkel voltam. Őszinte csodálatommal, hogy nem fáradnak el, de a szülők nyúzottnak tűntek, miközben a kicsik foghíjasan vigyorogtak.

Én akarnék gyereket? Aki talán még maga is gyerek. S talán addig jó. Amikor a felnőtt életemet élem, túl sok gyönyör nem ér, csak fintorgok, meg fizetem a számlát, senki sem dugja a számba a kaját sem. Igaz, én is már készítenék katonákat másnak és összerezzenék holtig, ha egy másik gyerek rátüsszent az enyémre. De majd. Addig marad a csinoskodás és az én idő kimaxolása. Mindez a büntetés az önzőségemért, azért mert akkor még túl fiatal voltam.

De ez így, még mindig jobb, mint pszichopatákkal nyalni a kerítés oldalát, ami a szerelmet választja el a hatalmas nagy képmutatástól. Belekényelmesedtem magamba, de igen, szeretnék valakit, akit éjfélkor csépelhetek, hogy mekkora egy nagy balfasz és dögöljön meg, és ez a valaki kézen fogna és nagyon nem hagyna el másnap.

Hát erre is csak megveregetném a vállam: hát hajrá.

Ja, azért változatlanul nem értek egyet azzal, hogy a csapvízes limonádé 600 forintba kerül.

 

 

2 komment

Az anyaság megőrjít

2018. június 08. 09:10 - Megint Lujza

mindenki mást

Bettikém tipikusan az a barátnőm, akiről oldalakat tudnék írni. Sajnos azonban az utóbbi fejezetek már kevésbé lennének hízelgőek, leginkább egy olyan embert festenének le, aki teljesen jellegtelenné és alaktalanná vált házasságában és gyereknevelésében, a régi énjéből egy porszem sem maradt. A mai napig nem tudjuk, ki vette meg kilóra (a férje és az apja kombóban). Zenében, irodalomban jártas, versíró, bőrdzsekis, vagány egyedi énjét átvette a kizárólag anyai hormonok által vezérelt másokra és a külvilágra való gőgös érdektelenség. S ha elolvasná ezt a bejegyzést, vácápon rámírna és ezt belinkelné: jézusom, olvasd már, ez gáz, milyen jó, hogy én nem ilyen vagyok, nem?????

Bettikém gyereket szült. Most már idestova két és fél éve. Szerencsére már nem kis hazánkban él, így éves találkozásaink száma leredukálódott háromra, azt is mindig szigorúan a freiben. Az aboriginállos pofák és túlburjánzott kávésznobok között pedig ezek az anticipálható nóták ismétlődnek:

- Olyan jó ez a gyerekszülés, nem is értem, neked miért nincs?

- Ennél jobb dolog nem történhetett velem, olyan boldog vagyok, néha sírni tudnék az örömtől, mikor értem kiállt este, hogy anya... te érezted magad ilyen boldognak valaha?

- Tudom, hogy megvetnek, mert még mindig szoptatok, de most komolyan. Nézd meg ezt a linket, és ezt is, ezt nézd meg! Most függjön a macitól meg a cumitól? Adom a cicit azt kész, elhallgat. Majd ő mondja, hogy nem kell, kitalálja magától, ettől állítólag stabilabb lesz a személyisége. A harmadik világban is ez vált be!

- Most nem tudom, hogy szervezzem le ezt az amszterdami utat. Ha szívok is, benne lesz az anyatejemben, most THC-vel mégsem szoptathatom a gyereket. Annak teli kell lennie vitaminnal.

- Jaj, Klári, örülök, még nem találkoztunk, Lujzi nem mesélt még rólad. Neked van gyereked? Igen? Neked is leszakadt már párszor a mellbimbód? Borzalom ugye?

- Láttad már a (századik variáns) tetoválás tervet, amivel elfedem a császárt? Különben meg nézd meg ráplöttyed a háj (nincs 50 kiló)

- Mi van veled Lujzi? Jaj, ne aggódj, nem a szerelmet kell keresni. Jaj, ne, ne legyél naiv. Én nézd meg, szörnyen boldog vagyok a férjemmel, de veszekszünk is. De ő a legjobb ember. Imádtam, még annak ellenére is, amikor az elsőévben leírta a tízes listát, hogy ha ezen változtatok, feleségül vesz. Túl vagyunk rajta. Az a múltkori srác... Carlos, vagy mi volt a neve, na, ő jó volt. Meg persze a pénz... ja, az is fontos, nem kellett volna őt leráznod.

- Amióta gyerek van, nem nagyon szexszelünk. De olyan jól megvagyunk, igazi család lettünk. Havonta egyszer, de akkor nagyon- nagyon jó! De ez már nem fontos igazából.

screen_shot_2018-06-04_at_23_04_47.png

- Apám is ostoroz, hogy vegán a gyerek. Mittomén. A nagyszülők persze sutyiban etetik tojással meg sonkával. Csak a férjem ne tudjon róla, engem nem érdekel. Neeeeem, nem verjük át kollektíven, ha kérdezik, én nem tudok semmit.

- Lehet, hogy az apja, de nem hagyom őket kettesben. Múltkor is már a betonlépcső második fokán járt a gyerek, mikor megkérdezem, hol van- erre ő csak locsol tovább a kertben. Érted, akár meg is hallhatott volna, egy hétre összevesztünk. Nélkülünk járt el úszni, mert magányra vágyott, érted, magányra!!!!

- Ja, az oltás? Attól szerintünk autista lesz, mint a szomszéd gyerek. Mondjuk szerintem be kellene oltani, mert így nem mehet óvodába. Nem tudom, majd otthon megbeszéljük, én hajlanék rá, hogy oltsuk be.

- De jól nézel ki! Most én is csinosban vagyok, de csak azért mert az öcsém rászólt, hogy farmerem van csak, amúgy tudod, nem érdekelnek a külsőségek, meg ha megnéznek, tudod, elsősorban már anya vagyok.

- Múltkor trambulinoztam. Csak egy jó tanács: szülés után sose ugrálj felhőtlenül trambulinon.

Ámen. Rohannom kell. Hogy telt el ilyen gyorsan ez a félóra? Anyád,apád? Ja apud meghalt? Nem baj, puszilom őket... vagyis bocsánat, részvétem!

  

Szólj hozzá!

Érdektelen plakátok

2018. június 07. 12:00 - Megint Lujza

Népliget, vol. 1- Je suis Márton

Itt pöfékelek folyamatosan és azon töröm az agyam, hogy miről írjak, vagy mivel tereljem el a figyelmemet arról, hogy mégiscsak írni kellene. Olvassak, megvan. Á, azért az mégsem. Holnap lesz antikvárium nap, addig kénytelen leszek magamban röhögni a rosszabbnál rosszabb ötleteimen.

Zsolti barátommal még márciusban egy büdös pincében tartott előadást néztünk, ami indokolatlanul hosszú volt, levegőtlen, élettelen, pedig volt benne ötlet. No meg az anya, a központi karakter, aki nárcizmusa csúcspontján széttépte fia játékmackóját. Persze a fia már elmúlt harminc, csak egy elmegyogyóban figyelt a fehér lepedő alól, azt gondolta, ő Szent Márton reinkarnációja, amiről már majdnem meggyőzőtt mindenkit, amikor aztán váratlanul véget ért a 3(!) órás kísérleti előadás. Egy másik elmeroggyant szerintem Kyle hangja volt a South Parkból, de ezt nem sikerült megfejtenem.

Szóval a wannabe Szent Mártonunk csillogó szemmel, agresszív spirituális hangszínnel ("én megértem a fájdalmadat, de tudnod kell, az elmét szabad és erről csak te döntesz"- hallod már?) nyomta végig a szettet. Imádom Zsoltit, de nem tudtam neki megköszönni ezt az élményt igazán. Másnap viszont bumliztam haza, az oszkárom a Népligetből indult. Feljövök a metrón és Szent Márton pislog rám fontoskodva, kezében egy keményfedeles mappával, egy orvosi rendelőből, na, legalább megvan a színdarab vége, bepalizott mindenkit. Ahogy Hide the Pain Heroldnál, bár nála kultikusabb plakátélmény- hirdetmény nem lehet- perverz módon érdekelni kezdtek ezek az arccal mindent beterítő, de személyiséget és történetet teljesen mellőző emberek.

Aztán a kérdés, hogy a plakát volt előbb, vagy a színjáték? Valaki úgy fedezte fel őt? Meglátta és azt mondta, hogy igen, nekem ez az ember kell a cseppemhez, a grafikusnak meg mondjátok meg, hogy zöld legyen és csepp alakban fehéredjen a cucc a felső teste környékén.

Je suis Márton. Aki este úszik a saját langyos vízében és lubickol a sikerben vagy a saját hülyeségében, de nappal biztonság kedvéért, a megélhetésért, családjának bizonyítékként, a napi háromszori étkezésért végigvigyorogja a kötelező 8-at, szünetekkel 8 és felet.

Hiszem, hogy okkal járok biciklivel járok majdnem mindennap.

 

Szólj hozzá!

5 tanács, amit sajnos megfogadtam

2018. június 06. 09:27 - Megint Lujza

Természetesen mindezeket a bűnöket mások példáján okulva ismételten követtem el.

1. Vezess fájdalomnaplót! Írd le mindennap, miért vagy hálás!

Csak faszság. Három hónapig egy terapeutával laktam együtt, minden percére emlékszem. Mindennap instant zacskós levest és túró rudit evett. Én éppen megsínylettem az életet, erre azt javasolta vezessek fájdalomnaplót. Írjam le, egy tízes skálán reggel és este, mekkora lelki fájdalmaim vannak. Gugli driveon megvan a mai napig. Két napig bírtam. Az első sorban az érték 8,41. Kíváncsi lehet, mi lehetett az 1,59-nyi búbánat oka. Azt valószínűsítem, hogy a reggeli cigikávé közben szétesett alattam az IKEA-s óvodásoknak szánt barkácsszék.

A hálalistával meg bukó volt szintén, alig vártam, hogy írjak öt teljesen repetitív hülyeséget és folytathassam a facebookozást.

2. Állj bosszút az exeden és zárd le a kapcsolatot!

Vademberrel egy évig voltunk együtt. Persze, igazi férfi volt, mert volt egy saját bicskája, ez nálam a férfi ismérve. Az egyik. Szóval véget ért a nagy lamúr. Ő kiment külföldre hónapokra. Amíg pakolt, nem voltam otthon. Hazaértem. A ruhái a szárítón. Ezt neked, összeszedtem a szárítón lévő ruháit, quechua pólót, túranadrág, belegyűrtem a Hádás szatyorban és odaadtam az első újpesti hajléktalannak, aki szembe jött velem. Pár nap múlva rájöttem, én sokkal nagyobb szararc vagyok, mint ő valaha lesz. És nem a ruhák miatt. 

3. Próbálj ki új dolgokat!

28 évesen már kevés új benyomás érhet, főleg a magyar termékskálát tekintve, de csodák márpedig vannak. Addig voltam ugyanis tüskeszűz. Vettünk egy kevertet a születésnapom alkalmából. Már este 11-kor nem tudtam lábraállni, másnap kiderült, hogy idegen férfiakba kötöttem bele és az öcsémet mágikus varázslónak szólítottam.

4. Gyere haza, élj normális életet végre, így boldog lehetsz!

Kedvencem. De ugye itthon nagyobb eséllyel kap le egy NER lovag, de legalább egy orvos praxissal és költözünk a 2. kerületbe, hogy ott a havannese kutyával játszak a tűző napon és nagynevű üzletaszonyokkal nyomorogjak a Life one fitnesszben zsivenzsiben. Anyukám, anyukám, hát nem tudsz te még semmit.

5. Hallgass a szívedre..

és töltsd le a tindert, váltsd ki a vállalkozóit, önkéntes nyugdíjpénztárkodj, egyél sok paradicsomot, húzd le a cukkini héját, generáloztasd tavasszal a biciklidet, kedden vegyél repjegyeket, gyakorold a spanyolt, hogy ne felejtsd el, ne káromkodj, olvass többet hordj többet szoknyát, járasd be az új cipőt, ültess bazsalikomot és ne bámuld meg a mozgáskorlátozottakat, továbbá ne égess el teátrálisan szerelmes leveleket, az új kocsi ajtaja meg nem traktorajtó.

screen_shot_2018-06-04_at_21_55_58.png

 

Szólj hozzá!

Ma sem szültem két gyereket

2018. június 05. 08:29 - Megint Lujza

ezért tétameditáltam

Folytatódik egyhangú életem, amiből szerencsére ma is, mint már minden héten legalább egyszer, a főnököm kelletlen ciszmoll üvöltözése rángatott ki a telefonon keresztül, erős háttérzaj, sűvítő Bentley az M7-esen. Ostobának érzem magam, hogy egy farkas- bárány világban még mindig olyanokkal pedálozok, mint empátia és kedvesség, mikor ülhetnék bőrülésbe süppedve és tehetős délnápolyi maffiózokkal kaviározhatnék a Dérynében.

A hétvégén új hobbim lett, ami végleg bebizonyítja, hogy öregedni kezdtem (ha a tupperek nem megfelelő tetőkkel való összegyűjtése és szekrénybe hányása nem lenne elég), szóval nagy családfakutatásba kezdtem. Ez kábé olyan, mint szenvedélyem a permakultúra, a content writing és az arab betűk iránt: amint belevágok, jól el is fog múlni, de addig élvezem. Balatonon voltunk, felkaptattunk a Szent György hegyre, be az első pincészetbe. Drága nagyapám vezetéknevét viselte a borászat. Snitt. Már csak arra emlékszem, hogy a szimpatikus borásszal részegen ölelgetjük egymást, áthajolva a wurstlis padon, hátunk mögött szól a Szerelemdoktor és sírva meséljük el a történetünket, ő hívja a nagycsaládot, hogy nézzenek meg, hogy hasonlítok az Editre, nézzenek meg, rokon vagyok halleluja. Csendben szépen hupákoltam a bodza és Becherovka ízű bort, egészen faszának gondoltam magam, hogy tessék, egy hétvége alatt kibővítettem a családot, így bízzanak rám minden feladatot.

Bár arra változtatlanul nem jöttem rá, hogy a fenébe van az, hogy amikor az ember a barátaival kirándulni megy, akkor azok az emberek, akikre a highlife hétköznapokban hősökként tekint, provokatív húscafatokká, önző seggfejekké válnak. Így vagyok a feszessegű Karolával is. Attribútumai nem teszik önmagában gyűlöletessé, de akkor is túlzásnak tartom a negyven perces tusolást/hajolajjal való kenegetést/estetízkorágybafekvést. Parancsolni tud. Amúgy scrummaster. Aki kettlebellezik. Nem tudom, az mit jelent és szégyelltem tőle megkérdezni, olyan határozottan mondta. Majd megnézem gugliba. Azóta se. Állítólag programozó kockákat gyapál jó pénzért. Ehhez persze gondolom én, kell némi emberszeretet, mentális hadviselési gyakorlat és önirónia.

Fél éve zokogva hívott fel, én éppen festettem a lábujjkörmeimet a gangon (ablaktalan szobában laktam), közölte, hogy nem kapta meg álmai állását, ugyanis kitöltött egy személyiség tesztet, ahol villámgyorsan kiderült, hogy igazából nem hogy nem rendelkezik empátiával, de egyenesen szociopata. A baj, hogy én ezt anélkül is megmondtam volna. De nem vettem volna el soha a kedvét. Így mélyen kussoltam, egy gyenge pillanatomban meg azt javasoltam, hogy keressen magának egy szakembert.

Elment egy kócshoz, pszichológushoz, mindenmegmondó emberhez, bankárhoz és befektetőhöz és egyszer ráakadt a módszerre, amit tádám, úgy hívtak: tétameditáció. Mivel tudvalevőleg rohadtul spirituális vagyok, ezért a harmadik alkalommal elhívott magával. Éppen a gyökércsakrát tisztítottuk volna, mert ha ott vannak elakadások, akkor nem működik a szex, nincsenek ötletek, a párkapcsolat és családi kötelélekek egyéb változatos katasztrófák. Mindez alkalmanként 3500 magyar forint. Összes csakra tisztításnál engedményesen 3000/alkalom.

Ülünk körbe, megosztó kör az indulásnál. Egy pár. Szorítják egymás kezét és a következő monológot folytatják, amit igyekszem összefüggéseiben leírni: "kértem Gyöngyit, adja vissza az én lélekdarabkáimat. Ott álltunk a konyhában és ő úgy döntött, visszaadja nekem azokat, mert nála voltak. Most nem is veszekszünk Már csak pénz kell. A tétázás után már úgy érezzük, nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy sok pénzünk legyen és a külföldre költözés ötletét sem vetjük el."

Értem én a magyar nyelvet, de ezzel nem tudtam mit kezdeni. Lefeküdtünk, behunytuk a szemünket és szakrális felhőkön és varázskutakon keresztül aranymázas buborékban mászva eljutottunk a téta hullámainkhoz. Aki ugyebár a tétahullámainak ura, az ura mindennek. Mert állítólag ott dőlnek el a nagy dolgok: ha te azt akarod elhinni, hogy egy baszott nagy szürke elefánt vagy és azon a szinten győzöd meg magad, akkor már jönnek is érted az emberek, hogy eltakarítsák a bokádnál felgyülemlett három méter magasból csordogáló fost, a hátadra meg egy gazag indiai ül majd.

Szóval el kellett engedni egy rakat rossz emléket, erőszakot, érzelmi zsarolást, így lazán délután ötkor. Közben képzeletben egy világító labdát kellett a hüvelyünkben görgetni fel és le egy órán keresztül, aminek gyógyító hatása volt- lett volna és fénye átjárta- átjárta volna a medencénk minden pontját is. Nekem csak kínosan korogni kezdett a gyomrom és majdnem elaludtam (mamámat hallottam: ne aludj, hiszen már ki van fizetve!). Persze előtte gyorsan visszagondoltam a sok neurózisos nímandra, akikkel eddig randiztam életemben, de utána egy pitypangos réten futottam keresztül fehér lenvászon ruhában (előző élet flash) Jó dolog a megbocsátás, azt mondják az ember vékonyabb lesz tőle.

Hazafelé kérdeztem Karolát, hogy mit gondol erről a szeánszról, aminek a karikatúrája pontosan önnönmaga, de ő elszántan mondta, hogy mind a hét csakráját ki akarja tisztíttatni és új ember lesz. Mondom, az derék. Meg amúgy is, kandidája van, de ez amolyan lelki eredetű. Diétázik, nem ihat, ehet édeset, kerülnie kell a lisztet és az alkoholt. Bölcsen bólogattam, de azért meghívtam egy mekfrízre karamell öntettel. Elfogadta. Nem egy karmikus meditáció, de legalább nem akar többnek látszani, mint ami.

Szólj hozzá!

Legszarabb szakítós dumáim

2018. június 04. 09:20 - Megint Lujza

szingliként, fekete miniben blogok, hátha valaki felhív

Igazából csak egy van. Amit én is kritikán alulinak tartok. A többi olyan szakítás volt, ahol áldozatként inkább elmenekülni kényszerültem és fröccsök mellett sajnáltattam magam hímnemű barátaim körében. Az menekülésekből is van egy két kegyeletsértő remix, amit valóban cseresznyeajkaim közül préseltem ki, a kedvencem, amin mindig felröhögök: bazz, bárcsak egy virág volnál, beleültetnélek a cserépbe, de földig, hogy ki se tudd nyitni a szádat, de ettől még jól mutatnál az erkélyen, mert ennyit érsz.

Miután ezt mondtam, ő nem akart szakítani, mert zenész, gondolta dalszöveg lehet belőle. Én meg azt gondoltam, ennél lejebb már kúszhatok ebben a kurtán furcsa párkapcsolatban és a jellemfejlődésem okán, kiléptem. Szószerint elbicikliztem és csak két évvel később találkoztunk ismét, mikor megjártam Kolumbiát és megbocsátottam neki és még kénytelen voltam vele magyar népdalokat harsogni a kocsmákban. Utálom a magyar népdalokat, a szövegeikre meg képtelen vagyok emlékezni.

De nem ez a zenész. Nem ő.

Egy jó ember. Az, akiért imádkozol, hogy jöjjön, a pokolba kívánod, ha marad. Jóképű? Talán. Kiszámítható? Mindig. Spontán? Ugyan már. Hétfő mosásnap. Kedden karaté, utána egy óra nyújtás. Szerdán főzös este. Csürtötök karaté, utána nyújtás. Péntek valami, szombat tömény törtélnelmen való röhögés. De férjalapanyag. Nem csalna meg. Remek apa lenne, van fundamentája már évek óta. Meg lehetne páros programokra citálni, ahol mindenkire ráverhetné makuláltlan újkori történelmi tudását.

Egyik nap a jó ember felébredt. Kérdezem, kérsz-e kávét?

Megmérte a pulzusát a nyaki ütőerén. Á, nem, most inkább nem. Kamillázok. Meg amúgy is, ő csak a kotyogósat szereti. Meg sótlanul főzök. Bezzeg az ő tökéletesen csomagolt anyuci kajái a legjobbak. Én nem mondhatom, hogy sótlan, ha bemutat a családjának, akkor ilyet nem mondhatok. De ember, ez egy halászlé. Én szegedi vagyok, tudom, milyen a.. Jó, nem mondok semmit. Csak el kezdett nem érdekelni. Ha választhattam, hogy egyedül vagy vele, magamat választottam. Minden pillanatban tisztában voltam, hogy ez is a magyar nemzet pusztulásához vezető út, de néha kurva jó a nachos sajttal, miközben a Westworldöt darálod.

Azt mondta egyik nap, több intimitást vár el. Passzív agresszív mosoly, csókot lehel a számra, én balga, még bocsánatot is kérek tőle, ő távozik. Én becsukom az ajtót, a számon még mindig ott a mosoly, úgy préselem ki magam elé: anyád.

Elmúltam harminc és abban a kellemetlen élményben volt részem, hogy, mivel megsértődött rám, facebook messengeren kellett színt vallanom neki, mert nem akart már látni. Igen, már szakítottunk, de mégis szexeltünk. Ő ezt félreértette. Én pedig egy szaralak lettem a baráti társaságban, aki játszik a másik szívével és nyíltam tesz a másikra. Én egészen eddig azt hittem, nem tudok érzelem nélkül szexelni senkivel. Mindenki büntetlenül kufircol, milliókat lop, én meg nem szexelhetek egyet egy exszel, emrt megvetés tárgya leszek és egy átmulatott éjszaka nem telhet el, hogy ezt valaki szóba ne hozza. A baj, hogy ez a fiú... semmit nem mozgatott meg bennem. Feneketlenül bűnösnek éreztem magam, nagyobb szajhának, mint valaha, pötyögtem neki két excel tábla között a melóhelyről, hogy nem érzek semmit. Hogy furák vagyunk mindketten, de másképpen. Ő persze sajnálkozott, hogy nem jött össze a "dolog". Én meg fodrászhoz mentem hétezerért és beach hullámokat is tetettem a hajamba, végiglejtettem a Corvinon és lám... nem történt semmi.

 

 

3 komment

Pestiségem 6 jele

2018. június 03. 14:41 - Megint Lujza

1. A keresztnevek elé egy határozott névelőt teszek. Segítek. Azt mondta az Ákos, hazudott a Zsolti.

2. Krumpli helyett, mint ha jól nevelt mekis dolgozó lennék azt mondom burgonya. Rosszabb: sült burgonya. Mindenki rajtam röhög egy Soproni IPA mellett. Lujzikám, elszaladt veled a ló, már burgonyázgatunk???

3. Szegeden, otthon megkérdezem: az messze van?

Mintha Szegeden lenne bármi, ami messze van. A hegycsúcsokat nem beleértve.

4. Két viceházmester rozéból vidéken és már készítem elő a kártyámat, de arra nincs szükség: a készpénzem valószínűtlenül kifutja borravalóval (amit nem kényszerítenek rám), boldogan játszhatom a tehetős nímandot és a piát kilocsogtatva újságolhatom a barátaimnak, hogy ez mennyire rohadt olcsó hely. Másoktól lejmolok tüzet.

5. Jön egy ember, néz és én már készítem elő a nincs, nem adok, nem hiszek,már megvettem az ehavi FN-t mondókát. Pedig csak azt kérdezi, merre van a Szent István tér.

6. Öcsém Tescos kiszállító autójában bőszen bólogatok, hogy mennyira szar hely Pest, főleg a belváros, nem lehet parkolni se. Nem mintha autóval járnék. Meg nem mintha tudnék vezetni.

Ilyenkor utálom magam és visszaköltöznék az Alföldre. De attól tartok könnyen szörnyet halnék az unalomtól, amit az esetenkénti kvíznight elhalványítana, na meg a lexikális tudásom komplett hiánya. Persze, sztenderdek szerint életem álma egy vidéki kis házikó, ahol vígan kapálom a répát és naponta 3 könyvet olvasok ki, maxiruhában kergetem a kutyát és primőr zöldésget és vajat készítek a reggelizőasztalra. De addig is, marad a koszos Pest, utálom ezeket a fővárosi büdös bunkókat, különben is mikor vontatja el valaki azt a fehér autót 13 mikuláscsomaggal a Ferenc körútról?

 

 

 

Szólj hozzá!

Szülj két magyart babám,

2018. június 02. 12:28 - Megint Lujza

egy lakótárs lett, maradhat?

Fővám téri piac. Mondom a szőke kislánynak, negyed kiló epret szeretnék. Nem tudja kinyitni a zacskó száját. Aztán töpreng, gondolja magában, rohadjon meg, negyed kiló... az mennyi? Jött is a don Juan, kinyitja a zacskót, mondja nekem 40 deka, maradhat? Bólintottam, de esküszöm már én is elbizonytalanodtam. Nehogy én adjak nekik számtani rejtvényt egy kora szombat reggel.

Milyen egy nemválasztott lakótárssal élni? 

Szarabb napjaimon elmélázok azon, mennyire rossz arc a lakótársam és felverem a pulzusomat. Csóri, már belevetítek mindent és bőszen azt gondolom, hogy nála nagyobb csapás nem érhetett jelenlegi életemben, röhögnöm kell, mert ó dehogynem. Nem az ő hibája, hogy nem vagyok hajlandó külön garzonra trillió pengőt elverni.

Tamás. De nem lehet így szólítani, mert ő Tídzsí, ugye még jön hozzá a vezetékneve, mármint G csak angolosan. Majd egy éve együtt lakunk, semmit sem tudok róla. Csak azt, hogy nagyon idegesít. Mondjuk nem annyira, mint Judit, aki anno azért gyűlölt, mert vékony voltam, de mégis velem és az elázott cipősdobozával együtt vadásztatta le a gyíkot, ami a szobája falán mászott a római nyárban. Azért csoda volt nézni, ahogy remegett az idegtől és sorra szívta a cigiket, pedig az csak egy gyík volt, nem több, nem kevesebb. Én meg egy grandiózus hírónak érezhettem magam mellette. Még mindig emlékszem a füsttől szürke fogaira és arra, hogy vezetés közben én fogtam a kormányt az anyósülésben, mert neki fájt a válla. Százötvennél.

Szóval Tídzsí becsajozott. Amióta ott lakom, azóta és gondolom előtte is, lelkes Tinder felhasználó. Volt egy csaj, én csak a krisztusi vörösnek hívtam. Pörgött a csajnak a nyelve, ő azt mondta Tídzsí kivétel, mert amúgy keresztény eventeken szokott ismerkedni, a keresztény fiúknál nincs is jobb. Meg hogy mostanság 20 kilót fogyott és 38-as ruhaméret a cél (pörgette a képeket a telefonján). Tídzsínek nem kellett, idegesítően sokat beszélt. Ezzel egyet értettem. Aztán jött még egy két halvány leány, de most belépett a képbe az igazi, egy testesebb vörös, Kadarka, meg a kutyája, Muffogó.

Muffogó a humántálakból evett, neki szabadott. Én imádom a kutyákat, de itt eltört bennem valamit. Ő meg betörte a zuhanyzókabint. Kadarka hajszálai jelentek meg mindenütt és valószínűtlen órákban, hajnal 2-kor, mikor én esti pisilásomat vittem ki, ő a fürdőben volt. A nagymamám fröcsögött ki belőlem. Egy kilencvenéves nő rugalmasságával sírtam álomba magam, hogy a saját életemet akarom. Én ezt így nem. Tídzsít meginvitáltam egy borra, mondom, nem akartok-e összeköltözni, mert elsorvadt harmadikként érzem magam. Ő azt mondta, lehet. Szegény, konfliktus kerülő ő, hogy belezavartam valamibe, amit csak nem gondolt komolyan. Drága Tídzsí. OCD-s. Legalább 50 kis tupperwarejét tartom számon, amiben akkurátusan kiadagolt földimogyorú morzsalék és gyümölcsaszalványok vannak szigorú 50-50%-os kombóban. Naponta most. Három nadrág, két póló, két pár zokni és a bevásárlószatyor. Szakállát háromnaponta visszanyírja, télen törülközőben flangál fel- alá és sír, hogy hideg van. Állítólag gyúr, de nem látszik. Szombat reggel hétkor veszi leltárba a fagyasztó tartalmát, a mirelit brokkolikat pedig kényelmesen a konyhapultra bassza. A szomszédos szobában ismét felsírok.

Ha Tídzsí és barátnője szexel, Muffogót számízik a fürdőbe. Megszakad a szívem. De a kép, ahogyan én éppen ismét vécére indulok, a cuki palotapincsi a vécéhez sündörögve remeg én meg letolt bugyinál végzem a dolgom és azon imádkozok, hogy csak meg ne halljam őket, megfizethetetlen.

Ilyenkor azzal vígasztalom magam: otthon rosszabb lenne és csak a SmartTV-n függenék, addig is álcázva teljes kilátástalanságomat. Hiszem, ha művészfilmet nézek, akkor intellektuálisan kiemelkedőnek számítok.

Meg amigo jó fej, a cégétől lopkodja az Áldás vörösbort, nekem hordja haza. Kincs az ilyen.

Anyám most hívott. Szeretem. A maga nárcisztikus valójában is. Névnapja volt. Életemben most először felejtettem el. Remek példamutatás, hogy tökéletes úton haladok a totális szingliség és önzőség köbgyökén, ahol az én kínomnál senkinek nem lehet nagyobb gyötrelme. Gratulálok magamnak, ma is egy pohárka Áldás és egy szívlapáttal tarkónbaszás.

 

 

 

 

13 komment

Kedvenc jelzőm: balkáni

2018. június 01. 10:51 - Megint Lujza

Sok okos ember világában élünk, hála Istennek, és mit tesz ugyanaz az Isten, mindenki a Balkánt, mint jelzőt fossá koptatta a valós de inkább vélt véleményezésével.

Ettől mindig szomorú leszek, de aztán megrándítom a vállam (helyenként egyeztetési hibát fogok véteni, mert a szomszédban beindult a white trash reality show "te mocskos, szarházi alkoholista- este 8 van) szóval sajnálom, hogy mindenki bőszen Balkánozik, de nálam ez a szűrő lett. Mérhetetlenül vonzódok a Balkán szerelmeseihez, azokhoz az emberekhez, akik nem az all inclusive svédasztalnál nyaralnak egy jó nagyot, hanem kimerészkednek a kerítésen (bizony) túl és szóba elegyednek a helyiekkel. Vagyis nem szóba, hanem valami érdekes metakommunikációs kavalkádba, mert ugye az inglis még változtatlanul nem megy, se nekik, se nekünk.

Egy évet húzott le az én kicsi egóm Bulgáriában, aminek a térség iránt érzett végtelen szerelem lett az eredménye. Mert ott semmi sem működik. A kezdeti frusztráltság után meg elindul az emberben egy belekényelmesedés a káoszba, a panaszkodás alábbhagy és beleülsz a megmelengetett tutiba, jó a kaja és olcsó, lehet stoppolni, az emberek tagbaszakadtak és vaskos tekintetűek, de egyből mosoly ül ki a cserzett arcukra, amikor megszólítod őket. Kaksi bratovche, ennyit még az öcsém is megtanult, mikor az M5-ösön a bolgár kamionosok között bolyongott és anyázta őket a leállósávban.

Albániában egy távolsági buszsofőr ahelyett, hogy a végállomáson pihegett volna, bebumlizott velem és az üres busszal a belvárosba és elvitt a hostelemig. Igazi backpacker élmény. Cserébe kedves voltam és annyit ismételtem, hogy falaminderit, ez kábé az össz albán nyelvtudásom, meg a fa mis, hogy hús nélkül, tudom, rohadjak meg, én is vega vagyok, mondjuk ott annyira nem volt alternatíva, hogy buggyantott tojás volt, meg dupla adag cacikis uborka szétázott sültkrumplival, de ebben nekem mi tetszik? Az hogy nem akar több és más lenni. Ez itt az fiam, amit kapsz, nehéz az élet, de legalább jó a kiszolgálás. A pincérek a nyelvükkel csettintettek nekem. Itt ez a módi, ha tetszetős fehérnép vagy.

Tudom, ez nem mindenkinek jön be. Jobb is ha az ember feneke ki van nyalva és utazás közben egy rahedli eurót elverhet tengerikorall mintás hűtőmágnesekre, titanicos törülközőre (bassza meg Mari, otthon hagytuk, na, de akkor vegyünk fogkefét is). Ó, ne felejtsük a helyi specialitást, aminek általában semmi köze a helyhez, de legalább angolul van kiírva és jótékony feláras.

Ja és hogy ne sértsük meg: a Balkán, másnéven Stara Planina egy öreg hegyvonulat, ami éppen Bulgáriát szeli keresztül, aminek csak a déli részére köpültek autópályát, az északinál félúton elfogyott a lóvé.

A szomszéd meg most üvölt a gangon, hogy hívják a rendőrséget. Őszintén sajnálni fogom, ha egyszer tényleg szüksége lesz rá, mert, mivel mindig farkast kiált, az egész lakóközösség konkrétan halkan a nulláslisztbe fingik egyet és nézi tovább a Piramist, esetleg a Natgeon a Légi katasztrófákat. Utóbbi személyes kedvenc.

A kép Kotorban készült (sajnos a vonatúton mellém szegődő tehetetlen és meztelen potyautastól nem kaptam GDPR szabvány engedélyt, pedig az képesebb lett volna) . Insta filter nélkül is gyönyörű látvány, mindaddig, amíg az álomutazók tengerjáró hajója ótvar nagy farával be nem parkol a kellős közepébe és nekem elment a kedvem az egésztől, mert 12 euróért paradicsomos tésztát ettem egy patkányrágta fotelből. Turizmus, avagy hogyan fizettessem ki az országimázsom karikatúráját irreleváns és fogalmatlan turistákkal.

screen_shot_2018-05-31_at_20_25_57.png

 

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása