Sok okos ember világában élünk, hála Istennek, és mit tesz ugyanaz az Isten, mindenki a Balkánt, mint jelzőt fossá koptatta a valós de inkább vélt véleményezésével.

Ettől mindig szomorú leszek, de aztán megrándítom a vállam (helyenként egyeztetési hibát fogok véteni, mert a szomszédban beindult a white trash reality show "te mocskos, szarházi alkoholista- este 8 van) szóval sajnálom, hogy mindenki bőszen Balkánozik, de nálam ez a szűrő lett. Mérhetetlenül vonzódok a Balkán szerelmeseihez, azokhoz az emberekhez, akik nem az all inclusive svédasztalnál nyaralnak egy jó nagyot, hanem kimerészkednek a kerítésen (bizony) túl és szóba elegyednek a helyiekkel. Vagyis nem szóba, hanem valami érdekes metakommunikációs kavalkádba, mert ugye az inglis még változtatlanul nem megy, se nekik, se nekünk.

Egy évet húzott le az én kicsi egóm Bulgáriában, aminek a térség iránt érzett végtelen szerelem lett az eredménye. Mert ott semmi sem működik. A kezdeti frusztráltság után meg elindul az emberben egy belekényelmesedés a káoszba, a panaszkodás alábbhagy és beleülsz a megmelengetett tutiba, jó a kaja és olcsó, lehet stoppolni, az emberek tagbaszakadtak és vaskos tekintetűek, de egyből mosoly ül ki a cserzett arcukra, amikor megszólítod őket. Kaksi bratovche, ennyit még az öcsém is megtanult, mikor az M5-ösön a bolgár kamionosok között bolyongott és anyázta őket a leállósávban.

Albániában egy távolsági buszsofőr ahelyett, hogy a végállomáson pihegett volna, bebumlizott velem és az üres busszal a belvárosba és elvitt a hostelemig. Igazi backpacker élmény. Cserébe kedves voltam és annyit ismételtem, hogy falaminderit, ez kábé az össz albán nyelvtudásom, meg a fa mis, hogy hús nélkül, tudom, rohadjak meg, én is vega vagyok, mondjuk ott annyira nem volt alternatíva, hogy buggyantott tojás volt, meg dupla adag cacikis uborka szétázott sültkrumplival, de ebben nekem mi tetszik? Az hogy nem akar több és más lenni. Ez itt az fiam, amit kapsz, nehéz az élet, de legalább jó a kiszolgálás. A pincérek a nyelvükkel csettintettek nekem. Itt ez a módi, ha tetszetős fehérnép vagy.

Tudom, ez nem mindenkinek jön be. Jobb is ha az ember feneke ki van nyalva és utazás közben egy rahedli eurót elverhet tengerikorall mintás hűtőmágnesekre, titanicos törülközőre (bassza meg Mari, otthon hagytuk, na, de akkor vegyünk fogkefét is). Ó, ne felejtsük a helyi specialitást, aminek általában semmi köze a helyhez, de legalább angolul van kiírva és jótékony feláras.

Ja és hogy ne sértsük meg: a Balkán, másnéven Stara Planina egy öreg hegyvonulat, ami éppen Bulgáriát szeli keresztül, aminek csak a déli részére köpültek autópályát, az északinál félúton elfogyott a lóvé.

A szomszéd meg most üvölt a gangon, hogy hívják a rendőrséget. Őszintén sajnálni fogom, ha egyszer tényleg szüksége lesz rá, mert, mivel mindig farkast kiált, az egész lakóközösség konkrétan halkan a nulláslisztbe fingik egyet és nézi tovább a Piramist, esetleg a Natgeon a Légi katasztrófákat. Utóbbi személyes kedvenc.

A kép Kotorban készült (sajnos a vonatúton mellém szegődő tehetetlen és meztelen potyautastól nem kaptam GDPR szabvány engedélyt, pedig az képesebb lett volna) . Insta filter nélkül is gyönyörű látvány, mindaddig, amíg az álomutazók tengerjáró hajója ótvar nagy farával be nem parkol a kellős közepébe és nekem elment a kedvem az egésztől, mert 12 euróért paradicsomos tésztát ettem egy patkányrágta fotelből. Turizmus, avagy hogyan fizettessem ki az országimázsom karikatúráját irreleváns és fogalmatlan turistákkal.