Folytatódik egyhangú életem, amiből szerencsére ma is, mint már minden héten legalább egyszer, a főnököm kelletlen ciszmoll üvöltözése rángatott ki a telefonon keresztül, erős háttérzaj, sűvítő Bentley az M7-esen. Ostobának érzem magam, hogy egy farkas- bárány világban még mindig olyanokkal pedálozok, mint empátia és kedvesség, mikor ülhetnék bőrülésbe süppedve és tehetős délnápolyi maffiózokkal kaviározhatnék a Dérynében.
A hétvégén új hobbim lett, ami végleg bebizonyítja, hogy öregedni kezdtem (ha a tupperek nem megfelelő tetőkkel való összegyűjtése és szekrénybe hányása nem lenne elég), szóval nagy családfakutatásba kezdtem. Ez kábé olyan, mint szenvedélyem a permakultúra, a content writing és az arab betűk iránt: amint belevágok, jól el is fog múlni, de addig élvezem. Balatonon voltunk, felkaptattunk a Szent György hegyre, be az első pincészetbe. Drága nagyapám vezetéknevét viselte a borászat. Snitt. Már csak arra emlékszem, hogy a szimpatikus borásszal részegen ölelgetjük egymást, áthajolva a wurstlis padon, hátunk mögött szól a Szerelemdoktor és sírva meséljük el a történetünket, ő hívja a nagycsaládot, hogy nézzenek meg, hogy hasonlítok az Editre, nézzenek meg, rokon vagyok halleluja. Csendben szépen hupákoltam a bodza és Becherovka ízű bort, egészen faszának gondoltam magam, hogy tessék, egy hétvége alatt kibővítettem a családot, így bízzanak rám minden feladatot.
Bár arra változtatlanul nem jöttem rá, hogy a fenébe van az, hogy amikor az ember a barátaival kirándulni megy, akkor azok az emberek, akikre a highlife hétköznapokban hősökként tekint, provokatív húscafatokká, önző seggfejekké válnak. Így vagyok a feszessegű Karolával is. Attribútumai nem teszik önmagában gyűlöletessé, de akkor is túlzásnak tartom a negyven perces tusolást/hajolajjal való kenegetést/estetízkorágybafekvést. Parancsolni tud. Amúgy scrummaster. Aki kettlebellezik. Nem tudom, az mit jelent és szégyelltem tőle megkérdezni, olyan határozottan mondta. Majd megnézem gugliba. Azóta se. Állítólag programozó kockákat gyapál jó pénzért. Ehhez persze gondolom én, kell némi emberszeretet, mentális hadviselési gyakorlat és önirónia.
Fél éve zokogva hívott fel, én éppen festettem a lábujjkörmeimet a gangon (ablaktalan szobában laktam), közölte, hogy nem kapta meg álmai állását, ugyanis kitöltött egy személyiség tesztet, ahol villámgyorsan kiderült, hogy igazából nem hogy nem rendelkezik empátiával, de egyenesen szociopata. A baj, hogy én ezt anélkül is megmondtam volna. De nem vettem volna el soha a kedvét. Így mélyen kussoltam, egy gyenge pillanatomban meg azt javasoltam, hogy keressen magának egy szakembert.
Elment egy kócshoz, pszichológushoz, mindenmegmondó emberhez, bankárhoz és befektetőhöz és egyszer ráakadt a módszerre, amit tádám, úgy hívtak: tétameditáció. Mivel tudvalevőleg rohadtul spirituális vagyok, ezért a harmadik alkalommal elhívott magával. Éppen a gyökércsakrát tisztítottuk volna, mert ha ott vannak elakadások, akkor nem működik a szex, nincsenek ötletek, a párkapcsolat és családi kötelélekek egyéb változatos katasztrófák. Mindez alkalmanként 3500 magyar forint. Összes csakra tisztításnál engedményesen 3000/alkalom.
Ülünk körbe, megosztó kör az indulásnál. Egy pár. Szorítják egymás kezét és a következő monológot folytatják, amit igyekszem összefüggéseiben leírni: "kértem Gyöngyit, adja vissza az én lélekdarabkáimat. Ott álltunk a konyhában és ő úgy döntött, visszaadja nekem azokat, mert nála voltak. Most nem is veszekszünk Már csak pénz kell. A tétázás után már úgy érezzük, nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy sok pénzünk legyen és a külföldre költözés ötletét sem vetjük el."
Értem én a magyar nyelvet, de ezzel nem tudtam mit kezdeni. Lefeküdtünk, behunytuk a szemünket és szakrális felhőkön és varázskutakon keresztül aranymázas buborékban mászva eljutottunk a téta hullámainkhoz. Aki ugyebár a tétahullámainak ura, az ura mindennek. Mert állítólag ott dőlnek el a nagy dolgok: ha te azt akarod elhinni, hogy egy baszott nagy szürke elefánt vagy és azon a szinten győzöd meg magad, akkor már jönnek is érted az emberek, hogy eltakarítsák a bokádnál felgyülemlett három méter magasból csordogáló fost, a hátadra meg egy gazag indiai ül majd.
Szóval el kellett engedni egy rakat rossz emléket, erőszakot, érzelmi zsarolást, így lazán délután ötkor. Közben képzeletben egy világító labdát kellett a hüvelyünkben görgetni fel és le egy órán keresztül, aminek gyógyító hatása volt- lett volna és fénye átjárta- átjárta volna a medencénk minden pontját is. Nekem csak kínosan korogni kezdett a gyomrom és majdnem elaludtam (mamámat hallottam: ne aludj, hiszen már ki van fizetve!). Persze előtte gyorsan visszagondoltam a sok neurózisos nímandra, akikkel eddig randiztam életemben, de utána egy pitypangos réten futottam keresztül fehér lenvászon ruhában (előző élet flash) Jó dolog a megbocsátás, azt mondják az ember vékonyabb lesz tőle.
Hazafelé kérdeztem Karolát, hogy mit gondol erről a szeánszról, aminek a karikatúrája pontosan önnönmaga, de ő elszántan mondta, hogy mind a hét csakráját ki akarja tisztíttatni és új ember lesz. Mondom, az derék. Meg amúgy is, kandidája van, de ez amolyan lelki eredetű. Diétázik, nem ihat, ehet édeset, kerülnie kell a lisztet és az alkoholt. Bölcsen bólogattam, de azért meghívtam egy mekfrízre karamell öntettel. Elfogadta. Nem egy karmikus meditáció, de legalább nem akar többnek látszani, mint ami.
