Mindennapi Lujzámat, ó add meg nekem ma!

Kultúrált trógerség, panelfájdalmak, "kurvagalamb"

Egy lorem ipsum margójára

2018. május 31. 19:30 - Megint Lujza

(ameddig senki nem görget le)

Fura dolog a pénz. Azt hittem, mert erről nem világosítottak fel, minél több van belőle, annál magabiztosabb az ember. Hát kurvára nem. Vagyis de.

Amióta talán magyar viszonylatban sokat keresek, egyre magabiztosabban csak csúszok bele a megalázó helyzetekbe, elviselve a terméketlen meetingeket, amiken, ha meg is szólalnék, akkor a nevem kuss, köszönjük, de nem. Egyre magabiztosabban süllyedek le a kreativitás legaljára és nem érdekes az ötlet, bár tényleg jó, de mi van a pénzzel, érted, lóvé, suska, eus pénz, csak osztjuk, szorozzuk. Mi van a számokkal. Hozod? Ügyi vagy, anyám, akkor íme a bónusz, a lelked továbbra is az ördögé, sőt mi több, vasárnap este is sms-ezek neked, az életed minden 24 órája az enyém! Sátáni kacaj, de mosolyráncok nincsenek, mert a sportcipő Prada, a smink meg Yves Saint Loren, amit biztosan nem így kell írni, de ezt is lusta lennék kiguglizni.

Éltem szebb napokat is, jóval kevesebb pénzből és érdekes módon nem hányingerrel keltem (a fantom terhességeket nem számítva). Persze, lehet mondani, a kócsok és motiváció fellegvárában, hogy no pain, no gain, de ilyenkor szarok a reinkarnációra, egyszer élünk, persze miből, de hadd sörözzek már úgy a barátaimmal, hogy közben nem feszélyez a sírás, hogy a főnököm megint padlóra küldött és mindezt félhatig kellett viselnem. Hol van már a belém plántált bizalom és magabiztosság? Sehol, mert az új kollega elvitte, de mindent érte és a kényelméért, nehogy túlterhelt legyen és ne jusson el szaros design darabokat vásárolni a szanaszét lopott H&M-be. Rá nem is haragszok igazán, ő legalább jól csinálja. Jól delegálja a feladatait. De azért bassza meg a felcuppantós melltartójával együtt. Jaj, de Lujzi, látod, fejlődnek majd a soft skilljeid, bátran elküldhetsz mindenkit a picsába.

Az főnökasszony pedig nincs sokat bent, úton van mindig az automata váltós Bentleyvel (powered by EU). De ha bent van, hozza magával a kedvet. De nem a munkáét. Az éhséget, még több pénzre, még több visszaélésre. Ő magabiztos. Hogy megvett kilóra mindenkit és mondhat, amit akar, mosolyogva, még ha magas pulzusszámon is, de azt mondom: ahogy gondolod, igenis, máris. Röhögnöm kell, az irodában mindannyian szinglik vagyunk, vagy olyan szar kapcsolatban szenvedünk, hogy helyette inkább túlórázunk, csak ne kelljen otthon tutujgatni az amort és felvilágosítani, hogy nem, az afrikai kannibálok nem lepték el Pest utcáit, és nem drágám, nem a tested miatt vagyunk együtt, hanem az eszedért szeretlek.

Bérrabszolgaság. Minden elméletet lehet vitatni, de ezt, ha bárki is megvétózza, az vagy őrült vagy még internete sincs. Önként és dalolva kitermeljük a létünket. Ügyesen elrejtjük az undort az arcunkról, hogy megint egy idióta meeting, megint több idióta tervszám és én csak felnyitok egy nápolyis zacskót, az megvigasztal, majd beleröcsögök a megbeszélés közepébe. Mert az érdekérvényesítési képességem, na az, az viszont nem fog.

Századszorra is ünnepélyesen megfogadom: nem pofázok a meetingeken, mert az demokratikus eszköz: teljesen látszólagos. Kitántorogva az Őrmezőre, szemembe tűz a délutáni nap, jön a hajléktalan, totálon, azt ordítja rám, hogy bezzeg a 812-es Benedictusról én is ám ilyen részeg lennék. Nem tudom mi az, de könyörgöm neked, adj belőle.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapilujza.blog.hu/api/trackback/id/tr4414015632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.