1. A keresztnevek elé egy határozott névelőt teszek. Segítek. Azt mondta az Ákos, hazudott a Zsolti.

2. Krumpli helyett, mint ha jól nevelt mekis dolgozó lennék azt mondom burgonya. Rosszabb: sült burgonya. Mindenki rajtam röhög egy Soproni IPA mellett. Lujzikám, elszaladt veled a ló, már burgonyázgatunk???

3. Szegeden, otthon megkérdezem: az messze van?

Mintha Szegeden lenne bármi, ami messze van. A hegycsúcsokat nem beleértve.

4. Két viceházmester rozéból vidéken és már készítem elő a kártyámat, de arra nincs szükség: a készpénzem valószínűtlenül kifutja borravalóval (amit nem kényszerítenek rám), boldogan játszhatom a tehetős nímandot és a piát kilocsogtatva újságolhatom a barátaimnak, hogy ez mennyire rohadt olcsó hely. Másoktól lejmolok tüzet.

5. Jön egy ember, néz és én már készítem elő a nincs, nem adok, nem hiszek,már megvettem az ehavi FN-t mondókát. Pedig csak azt kérdezi, merre van a Szent István tér.

6. Öcsém Tescos kiszállító autójában bőszen bólogatok, hogy mennyira szar hely Pest, főleg a belváros, nem lehet parkolni se. Nem mintha autóval járnék. Meg nem mintha tudnék vezetni.

Ilyenkor utálom magam és visszaköltöznék az Alföldre. De attól tartok könnyen szörnyet halnék az unalomtól, amit az esetenkénti kvíznight elhalványítana, na meg a lexikális tudásom komplett hiánya. Persze, sztenderdek szerint életem álma egy vidéki kis házikó, ahol vígan kapálom a répát és naponta 3 könyvet olvasok ki, maxiruhában kergetem a kutyát és primőr zöldésget és vajat készítek a reggelizőasztalra. De addig is, marad a koszos Pest, utálom ezeket a fővárosi büdös bunkókat, különben is mikor vontatja el valaki azt a fehér autót 13 mikuláscsomaggal a Ferenc körútról?